Érdekességek

Az elmúlt két és fél hónapban elég sok furcsaságot/érdekességet tapasztaltam, úgyhogy most következzenek ezek.

Kezdjük a legnagyobb sokkal, a franciák nem nagyon vagy elég rosszul beszélnek angolul. Így néha érdekes szituációkba csöppenek. Mikor nyáron készültem az útra, akkor reménykedtem benne, hogy majd jól megtanulok franciául, de nem így lett. Általában eszembe jutnak dolgok, például ha az étteremben/menzán rendelek, nagyjából tudom, hogy mi van a kajában, de nem tudok egy egész mondatot összeállítani, mert nem tudok rendesen ragozni, nem tudom a főnevek nemét, ezért a névelőjüket sem és a szókincsem is kicsi. De alapvetően nincs ezzel gond, mert ha valami nem megy, akkor activity style-ban toljuk tovább. A koliban sem nagyon beszélnek angolul, múltkor is angol kérdésre francia választ kaptam, amiből két szót sikerült elcsípnem, úgyhogy nagyjából megértettem az üzenetet, de azért vicces ez a helyzet.

Az amerikai kedves rokonok jóvoltából hozzájutottam egy kis dollárhoz, amit Franciaországban akartam átváltani, hogy ne kelljen kétszer megfizetnem az átváltási költségeket. Ezért az egyik feladatom az első héten a dollár euróra váltása volt. Gondoltam majd keresek egy pénzváltót, amiből otthon minden városban van legalább 4, de itt Reims-ben nincs. Két módon lehet pénzt váltani: bankban, de csak akkor, ha ügyfél vagy; vagy a postán, ahol „mindössze” 3 HÉT alatt váltják át a dollárt, gondolom visszaküldik Amcsiba, vagy nem tudom mit kotlanak rajta 3 hétig. Úgyhogy végül a francia bankszámlám megnyitása után sikerült átváltanom a dollárt.

Itt Reimsben minden közlekedés lámpa alatt van egy ugyanolyan kicsi lámpa, ami nem tudom minek, lehet, hogy a motorosoknak vagy a bicikliseknek szól, mindenesetre elég viccesen néz ki ez az ovis lámpa.

A város egyik legidegesítőbb dolga a tömegközlekedés. Mivel elég messze lakunk a sulitól, ezért függünk a tömegközlekedéstől. Egyrészt a buszok elég ritkán járnak, kb. negyedóránként, így kb. 45 perccel órakezdés előtt el kell indulnunk otthonról, nem úgy mint a Páva utcából, 20 perc alatt simán beértem. A másik, amiért nem szeretem az itteni „BKV-t”, mert elég gyakoriak a sztrájkok. Minden hónapban legalább egyszer. Most decemberben egymás után két nap is volt sztrájk, bár szerencsére egyik nap csak részleges, úgyhogy be tudtunk jutni a városba. Érdekesség még, hogy a busz csak akkor áll meg, ha intünk neki, hiába látja a sofőr, hogy ott állunk a megállóban.

Az eszpresszót a franciák expresso-nak, ami elég sok mosolygós percet okozott nekünk, Outi például ki volt rajta akadva, hogy miért így mondják, mert hogy Finnországban azt kiröhögik, aki x-szel kéri az eszpresszót. Engem azért nem viselt meg ennyire, hogy így hívják.

Jobban kiakadtam azon, hogy rozskenyeret nem lehet kapni. Mikor elindultam nyáron, akkor nyilván úgy gondoltam, hogy hmm…nyami… 3 hónapig baguette-t ehetek. De az első pár hét után már hiányzott a jól megszokott Mester utcai bajor rozskenyér. Mivel rozskenyeret nem találtam, ezért magos kenyeret szoktam venni, mert az egy kicsit egészségesebb, mint a sima fehér.

Kata javaslatára be kell szúrnom még egy érdekességet, a mankósokat. Reimsben nem tudom mi lehet, balszerencse, rossz rezgés vagy szimplán csak bénák az emberek, de hihetetlen sok mankóst láttunk, az egyik Erasmusos csopitársunk is elesett és megsérült a térde, úgyhogy két hónapig mankózott.

Ami nagyon szimpatikus, az a francia életfelfogás: „take it easy”. Mindenki nyugodt, lassan sétálgatnak az utcán, nincsenek kiakadva, ha dugó van, vagy ha sorban kell állni. A franciák mosolyognak, nem idegeskednek és általában kedvesek is. Szóval nem igaz rájuk a sztereotípia, hogy fennhordják az orrukat, vagy nagyon nacionalisták.